Huszonegy napos terápia a kábítószerről való leszokásért

nazad

2007.




Az orosz klinika nyár óta Zimonyban is működik

Talán nincs is olyan ember, akinek ne lennének káros szenvedélyei. A problémát az okozza, ha a megrögzött cselekvés már életünket veszélyezteti mint a droghasználat. Az oroszországi Dr Vorobjev klinika a függőségi betegségekről való leszokás olyan módszerével foglalkozik, ahol mindezt eredményesen kezelik. Az alapkezelés 21 napig tart. A nyár óta több más ország után nálunk is elérhető ez a lehetőség, bár a kezelés ára 850 eurótól indul, de a kényszercselekvés utáni vágy, például a heroinfüggőség teljes megszűnését ígérik.

Dr. Viktor Subajev, a klinika vezérigazgatójának dr. Vorobjevnek a helyettese és a moszkvai klinika fő pszichiátere jelenleg Szerbiában végzi a kórház menedzselése és megszervezése körüli feladatokat. Elmondta, hogy dr. Vorobjev klinikája már több mint tizenöt éve működik Oroszországban. Belgrádban is megnyílt tehát egy, a professzor nevét viselő kórház, és ebben már hat hónapja fogadják a különböző függőségi betegségektől megszabadulni vágyó pácienseket. A kábítószeren kívül a legtöbb függőségi betegség gyógyításával foglalkoznak.

- A módszerünk arra irányul, hogy megszüntessünk mindenfajta függőséget a betegeknél. Ez nem csak a kábítószerfüggőségre vonatkozik, hanem minden másra is. A teljes gyógykezelés legalább egy évig tart. Azok, akik kábítószer használat miatt jönnek hozzánk, huszonegy napot töltenek el úgy, mint fekvő betegek. Ezt a háromhetes időszakot, tizenkét hónapos ambuláns kezelés követi különböző terápiával. Több állomáson keresztül jut el a beteg ide. Az első ilyen állomás a detoxikáció, vagyis a szervezet méregtelenítése. Mindez fájdalom és válsághelyzet nélkül történik, hiszen a páciens normálisan tud aludni, étkezni és a folyamatot sem idegesség, sem depresszió nem kíséri. Amikor a detoxikáció megfelelően befejeződött, az elme gyógyítása a következő lépés. Ez alatt egy különleges folyamatot értünk, ami által a beteg fejéből a patológiás kényszerérzet, azaz a kábítószer fogyasztására irányuló vágy kitörlődik - hallottuk dr. Viktor Subajevtől.

A gyógykezelési folyamat végén azt érik el, hogy az addig kábítószert fogyasztó személy teljesen közömbössé válik az általa használt szer iránt. Ezt egy újabb kezelés követi, aminek hatására kialakul a kábítószer iránti undor és a szerekhez negatív érzelmek is kapcsolódnak. Az eredményeket a klinikán leellenőrzik. Meg kell győződjenek arról, hogy a kezelés alatt álló egyénben valóban kialakult-e például a heroin iránti erős ellenszenv. Ezután a pácienst nyugodtan helyezhetik át az ambuláns kezelésre, hiszen már nincs sem vágya, sem lehetősége a kábítószer fogyasztására. Hogy meg tudja szokni a józanságot, mindennap gyógyszereket kap. Egy évig óvakodni kell a stressztől, a fáradtságtól, a kedvetlenségtől. A páciens havonta egyszer megjelenik a klinikán ellenőrzés céljából, amikor is a szervezetben megerősítik a már elért eredményeket. Ezzel a módszerrel egy év alatt fokozatosan átszokik az új és szerektől tiszta életformára.

- A különböző narkotikumokról való leszokás más-más terápiás folyamatokat igényel. Természetes, hogy különböznek. Összeállítottunk programot a heroinról, a kokainról, a marihuánáról, az alkoholról, a szerencsejátékról, a dadogásról való leszokásra is. A kórházat tizenegy betegre terveztük, de ha van rá igény kibővíthetjük a férőhelyeket. Két belgrádi pszichiáter és három oroszországi orvos dolgozik itt. A 2006-os év statisztikája szerint azok a heroinhasználók, azaz ópiumfüggőségben szenvedők 87 százaléka, akiket ezzel a módszerrel kezeltek, többé nem estek vissza. A klinika árairól elmondható, hogy a programok különbözőek, így az árak is. A teljes gyógykezelési folyamat 6000 euróba kerül, 850 euró a legolcsóbb kezelésünk. Ez utóbbi a fizikai válság megszüntetéséért fizetendő összeg - magyarázta a doktor.

A leglényegesebbnek azt tekintik az orvosok, hogy a páciens nem érez belső késztetést a drogfogyasztásra, mert azt mint egy férget eltávolítják a gondolatok közül. Sajnos ezt semelyik másik leszokási módszer nem tudja a világon biztosítani. A kezelés után nyugodt fejjel és a szer utáni vágy nélkül hagyhatja el a kórházat.

- Terápiáink közé tartozik a gyerekkor terápia, amikor a páciens gondolatban a gyermekkori, úgynevezett „angyali” állapotba tér vissza, amikor is jól érzi magát; de foglalkozunk csoportos pszichoterápiával is. A izzadás- és a jógaterápia az egész test stabilitására, az egyén állapotára és természetesen az agyra is hat - hallottuk az orvostól.

Az orosz terápia iránt érdeklődök a www.v-clinic.com és a www.v-clinic.eu honlapukon utána járhatnak a lehetőségeknek, de felhívhatják a 064/9402-383-as vagy 061/1929-490-es mobiltelefonszámokat is. A belgrádi klinika Zimonyban található és előzetes bejelentkezés után személyes megbeszélésre hívják a jelentkezőt, amire vagy még aznap, vagy másnap kerül sor. Naponta 10-15 hívást kapnak, tehát nagy az érdeklődés. Gondolkodnak arról, hogy kibővítik a klinikát. Boszniában is megnyitották volna a kapuikat, és egy beteg ingyenes gyógykezelésével mutatkoztak volna be, de ott nem volt jelentkező.

CSETVEI VIZI Karolina